Svātantryasūtravṛtti (Svatantryasutravritti) 1. Fejezet (aforizmák 5 - 8) - Nem-duális rosarioi Shaivizmus

Tiszta fordítás

 Bevezetés

Ez a 16 aforizmát tartalmazó első fejezet (mely a Paramārtha-val, a Legmagasabb Valósággal foglalkozik), második, 4 aforizmát tartalmazó oldala. Amint azt tudod, a teljes munka a Svātantryasūtram 48 aforizmájának teljes kommentárjából áll. Természetesen mellékelem az eredeti aforizmákat is, amiket kommentálok. Annak ellenére, hogy a kommentár elég részletes, lesz pár megjegyzés, mely tisztáz bizonyos pontokat ott, ahol az mindenképpen szükséges. A Szanszkritom annyira alapvető, amennyire csak lehetséges, azaz rövid mondatokból áll, hosszú összetételek és az ősi bölcsek által bemutatott bonyolult skolasztikus mélységek nélkül. Bár a Szanszkrit nem kimondottan a "tömegek" nyelve, a célom mégis az, hogy mindent a legegyszerűbb fogalmakkal fejtsek ki, hogy minden spirituális törekvő hamar megértse a tanításokat.

A Szanszkritom sötétzöld, míg az eredeti Svātantryasūtram aforizmái sötétvörös színnel jelennek meg. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti aforizmák színe barna, míg a kommentjeim feketével szedettek. Szintén a transzliteráción belül a Svātantryasūtram aforizmái zöldek és feketék, míg a kommentárom fekete és piros színű szedést is tartalmaz. Minden idézet, mely más szövegekből származik, természetesen megfelelően ki lesz emelve.

Olvasd a Svātantryasūtravṛtti és tapasztald meg a Legmagasabb Gyönyört, kedves Én.

Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett. Mivel nagyon könnyű elsüllyedni a Szanszkrit és Trika óceánjában, hehe, minden javítást (bármilyen is az) örömmel fogadok, természetesen.

fel

 5. Aforizma

Folytatom az Én Erejének kifejtését -

Az Én-Tudatosság, formáját öltő első  Vibráció után, az Ő  Ereje háromrétűvé válik ||5||

Először az Én Ereje Én-tudatosságként látszik ; majd ezután, Az trividhā-vá (vagy) háromrétűvé válik az Akarat, Tudás (és) Cselekvés formájában, az univerzum megnyilvánításáért, fenntartásáért (és) visszavonásáért. "Az Akarat Ereje, a Tudás Ereje és a Cselekvés Ereje ", e három Erő nem különbözik az Én Erejétől, inkább (azok) Annak --az Én Erejének-- funkciói. Amikor az Én Ereje arra vágyik, hogy megnyilvánítsa az univerzumot, ez a lelkes vágy az Ő Akarat Ereje. Amikor az Én Ereje azt mondja : "Ezen a módon fogom megtenni ezt ", ez a meghatározás vagy határozottság Ő Tudás Ereje. Amikor az Én Ereje létrehozza az univerzumot Saját Akarata szerint, ez a tett az Ő Cselekvés Ereje által kiviteleződik ¹ .

Eme bizonyos Ereje az Énnek, ami megnyilvánítja ezt az univerzumot, a végtelen Ént transzformálja különböző tisztátalanságok (és) Māyā burkai által, egy egóval rendelkező korlátot individummá. Mivel ez a korlátolt individuum vagy parányi én szüntelen egyik gondolatról a másik gondolatra, egyik testből a másik testbe, stb. vándorol, (ő) valójában egy saṁsārī  vagy újjászülető létező. Ezért, az Én, minek természete az Igazság, ezen Saját Erején keresztül, a parányi énként látszik a korlátozás mezején. A parányi én olyan, mint a levegő egy kannában, mely hermetikusan le van zárva annak tetejével. Bár a levegő ami a kannában van kétségtelenül ugyanaz, mint minden más levegő (a kanna körül), ennek ellenére az erőtlen és alkalmatlan, mert az korlátolt (és) limitált a kanna által szüntelen. Amikor ez a korlátolt individuum vagy parányi én törekvővé válik a Trika filozófiában, akkor azt tanulja, a spirituális tanítótól, hogy az ő saját esszenciális természete az Én. Mindazonáltal, eme kezdő törekvő erőtlensége és alkalmatlansága miatt, ő nem érti meg ezt a nagy tanítást, annak valódi jelentése szerint. Eme félreértésből, végeredményként haszontalan és értelmetlen kérdések hosszú sorozata következik. Most bemutatom példákkal ezeket a kérdéseket :

"Ha én (vagyok) az Én, miért tapasztalok szenvedést ?", "Ha én (vagyok) az Én, miért félek ?", "Ha én (vagyok) az Én, miért nem tudok repülni ?", "Ha én (vagyok) az Én, miért nem vagyok gazdag ?", "Ha én (vagyok) az Én, miért nem tudok Szanszkrit szövegeket angolra fordítani ?", "Ha én (vagyok) az Én, miért fáj a torkom ?", "Ha én  (vagyok) az Én, miért engedem magamnak, hogy kötött legyek saját Erőm által ? --azaz miért engedem meg az Erőmnek, hogy megkössön?--", "Ha én (vagyok) az Én, miért van szükségem spirituális tanítóra ?", stb. ² .

Ezen kezdő tanítvány által (feltett) kérdések hosszú sorozatára adott válasz ez --azaz ez a válasz arra a hosszú kérdés-sorozatra, amit egy kezdő tanítvány feltesz--: "Ki kérdez ?". Az én, kinek természete a Legmagasabb Igazság, nem kérdezi mindezeket a kérdéseket, mert  Ő sohasem tapasztal félelmet, szenvedést vagy bizonytalanságot. Így, aki kérdezi mindezeket, az a parányi én, aki kötött az Én Ereje által és fel van vértezve egóval. Ez a parányi én, ami korábban a hermetikus fedővel lezárt kannában lévő levegőként lett említve, szüntelen ordít : "Mivel én (vagyok) a levegő, úgy kellene tudnom fújni, mint a hurrikán. Mégsem vagyok képes így fújni !". Bár sok tiltakozás van a kezdő tanítvány részéről, ő mégsem ér el semmit, erőtlensége miatt. A valódi tevés kizárólag az Én Ereje által végrehajtott, ami csordultig tele van mindenütt jelenlévőséggel és sohasem a parányi én által, ami egy találmánya ennek az Erőnek ³ .

Amikor ez a kezdő tanítvány tapasztalatból (és) tudásból többet halmoz fel, akkor ő kétségtelenül megérti, hogy a merő szavak   formájában megjelenő tudás birtoklása által egyáltalán nem éretik el   a kötelékből való Felszabadulás. Mindezek után, minden létező az Én ! - Tehát ? Így, a törekvő feladja e bolond érvelést, melyet az alkalmatlan intellektus végez, és gyorsan elkezdi megtenni azt, amit meg kell tennie, hogy elérje Felszabadulását. Itt --ebben a kontextusban--, a Felszabadulás elérése, a legmagasabb értelemben, a valódi siker. Tapasztalat (és) érdem megszerzése nélkül, egy spirituális törekvő, a sādhanāśakti vagy a gyakorlás erejének híján van, és a sikere, spirituális nézőpontból, nem kielégítő. Miképp az Én, Az Ő Saját Szabad Akarat által válik korlátolttá, úgy valójában, Ő szintén az Saját Akarata által válik szabaddá minden korláttól. Az előbb említett példában, az Én Akarata a Kegyelem formájában az, ami felemeli a kanna fedelét, (és) teszi a belső levegőt szabaddá korlátozásától. Amikor ez a fedél, minek esszenciája a korlátoltság/limitáció, eltávolításra kerül az Én érintése által, eme parányi én, immáron, mint kiszabadult levegő, megtapasztalja első alkalommal a Szeretetet, minek formája az ő saját esszenciális természete. Amikor a korlátoltság/limitáció eltűnik, a parányi én eléri a teljes Felszabadulást, és a Legmagasabb Énné válik személyesen, és innentől őt úgy nevezik nagy-lelkű ⁴ .

Habár, a Felszabadulás mindig összefüggően történik  az Erő alászállásának --azaz Kegyelem adományozás-- intenzitásával. Amennyiben az Erő alászállása rendkívül intenzív, a spirituális törekvő Videhamukta-vá válik --azzá, aki elérte a Felszabadulást és elhagyta fizikai testét-- azonnal, nincs kétség (efelől) ; de ha az Erő alászállása nem rendkívül intenzív, akkor Jīvanmukti --Felszabadulás a fizikai test halála nélkül-- van jelen a Videhamukti --azaz Felszabadulás a fizikai test halálával-- helyett. A felszabadult létező akár elhagyja, akár nem hagyja el a testét, mindez számára ugyannak látszik. Továbbá, valójában az ő intellektusa végül alkalmassá válik, hogy felderítse a Legmagasabb Valóságot. A kezdő tanítvány szintjén, az ő korábbi érvelése (ez volt) :"Mivel én az Én, nem kell tennem semmit ". Mindazonáltal, miután elérte a Felszabadulást, mely saját Énjének maradéktalan felismeréséből áll, aki az Abszolút Szabadság (és) Öröm egysége, az ő gondolata immáron (ez): "Mivel én (vagyok) az Én, nem kell tennem semmit, de mindenképpen megteszek mindent, ami csak erőmből telik, és mindezt teszem azért, hogy segítsek másokat ". A nagy-lelkű azért gondolkozik így, mert e bizonyos Én szüntelen kész arra, hogy határtalan Kegyelmet  szórjon az alkalmas törekvőkre. A szabad személy, a Legmagasabb Igazságban nyugodva, sohasem ellenzi (sohasem utasítja el) az Ő ragyogó Ereje által megnyilvánított univerzumot, és így ő elmerül az áldott Énnel csordultig tele lévő szüntelen transzban, (egy transzban, mely) akkor sem szűnik meg, amikor a test elhull --amikor az meghal-- ; nincs (kétség) efelől ⁵ ||5||

¹ Miután Én-tudatosságként megjelent, az Én Ereje háromrétűvé válik az Akarat, a Tudás és a Cselekvés Ereje formájában. Ez a három Erő nem különböző "teremtések", hanem valójában az Én Erejének funkciói. Ennek lelkes vágya, hogy megnyilvánítsa az univerzumot, az Akarat Ereje. A terv, miszerint "Így fogom létrehozni az univerzumot", Annak Tudás Ereje. Az Ő Cselekvés Ereje az, ami végül Annak vágyát és tervét a konkrét univerzummá változtatja, ami maradéktalanul "valós" (sohasem illuzórikus vagy valótlan), mert az Én Erejéből tárul fel. További információért olvasd el a Trika 3 dokumentumot. 

² Az Én Ereje nem csupán megnyilvánítja az egész univerzumot, de szintén megnyilvánítja a korlátolt individuumot is, aminek mérete parányi. Ezt többrétű tisztátalanságon (mala-k) és Māyā burkain (mely dualitást vagy kettősséget generál) keresztül teszi meg. További információért erről, olvasd el a Trika 4-et. Ez a parányi én a Legmagasabb Én, de az Ő eredendő Teljessége nélkül jelenik meg a limitáció terepén. Nem kell messzire menned, hogy személyesen lásd. Csak nézz a tükörbe (nem viccelek). Ezek a tanítások olykor úgy néznek ki, mintha "valaki másról" szólnának, pedig NEM, ezek tárgya mindig az "olvasó". Vagyis mindig rólad van szó, olvasó, és nem egy távoli Legmagasabb Énről, aki parányi énné válik a galaxis valami távoli részében, stb. Amikor az olvasó képes mindezeket a tanításokat magára értelmezni, akkor nyernek értelmet és válnak hasznossá. Ha ezen tanítások "valaki másra" vonatkoznak, akkor nem hoznak gyümölcsöt és haszontalanok.

A példák mindig "hozzávetőlegesek" és sohasem "azonosak" a valódi szituációval. A hermetikus lezárt kannában lévő levegő hasznos, hogy rávilágítson a korlátolt individuum (vagyis parányi én) helyzetére. Amikor egy parányi én beavatásban részesül egy Trika tanító (tény, hogy ugyanez történik bármilyen spirituális úton, ami a non-dualizmuson alapszik) által, megtanulja, hogy "ő azonos a Legmagasabb Énnel". Mivel ő korlátolt saját erőtlensége és alkalmatlansága miatt, összekeveri a tanítás valódi jelentését valami mással. A végeredmény belső és külső viták hosszú sorozata, amik tele vannak olyan kétségekkel, mint "ha én vagyok az Én, akkor miért…?".  Ez teljesen normális egy Trika-ban kezdő számára. A végén, a tanítvány apránként elér egy új fajta intellektust, amivel végül helyesen fog tudni érvelni. A kezdő tanítvány intellektusa nem alkalmas arra, hogy érveljen a Legmagasabb Valóságról, eredendő korlátoltsága miatt. Ha "alkalmas" lenne, nem lenne kezdő tanítvány, érted? A legvégén, ha a tanítvány nem ér el egy magasabb intellektust és következésképpen továbbra is alacsony szintű intellektussal érvel, kizárólag a tanító hibáztatható.

Ha a spirituális tanító úgy tekinti a kezdő tanítványt, mint aki a korlátoltságról mentes, akkor nem jó tanító. Például: ha papagáj módjára tanítja azt a kezdő tanítványnak, hogy "Te vagy az Én", és mindeközben nem érti meg, hogy ezek a tanítványok nem tudnak teljesen megérteni egy ilyen tanítást, akkor a tanító nem alkalmas. Azok a spirituális tanítók, akik a kezdő tanítványt úgy tekintik, mintha az Abhinavagupta lenne személyesen, sohasem jó tanítók. Minden azt biztosan tudod (vagy talán nem), Abhinavagupta a legnagyobb minden idő legnagyobb Trika tanítója. Így, a tanítónak "muszáj" megértenie, hogy ezek a tanítványok, lévén parányi ének, a tanításokat korlátolt egójukon keresztül értelmezik és nem az Én masszív tapasztalatán keresztül. Ha a tanító nem érti ezt meg, akkor valójában nem érett eléggé ahhoz, hogy spirituális tanító legyen. Ha a spirituális út csupán "állításokon" múlna, akkor a könyvek bőven elégségesek lennének a Végső Felszabadulás eléréséhez. De a gyakorlatban, a parányi létezőknek, akik kezdő tanítványként jelennek meg, rengeteg erőfeszítést kell tenniük a helyes irányba, mielőtt megpillantják azt, hogy mire utal, mit jelen valójában az "Én vagyok az Én" tanítás. Az egók csupán ennyit mondanak: "Óh, Én vagyok az Én", de az Én valódi tapasztalta nélkül, továbbra is korlátoltak maradnak, éppen annyira, amennyire korábban voltak. Ha a tanító elég jó, akkor el fogja vezetni a parányi létezőket egy magasabb intellektus birtoklásához. Ezen fejlett intellektuson keresztül, képesek lesznek arra, hogy vizsgálják, megragadják a Legmagasabb Igazságot egy értékes perspektívából. Végül, ez a kimagasló intellektus elvezeti őket az Én-realizációhoz, vagyis a Végső Felszabaduláshoz, saját Énjük felismerésének formájában. Ha a tanító nem tudja, hogy miképp fejlessze ki a tanítványokban ezt a fajta intellektust, akkor csupán információforrás és nem valódi spirituális tanító. Ebben az esetben, nem látom értelmét annak, hogy bárki ilyen tanító mellett maradjon, kivéve a tudás gyarapítását. Nem elég tudni, hogy "Én vagyok az Én", de a törekvőnek képesnek is kell lennie, hogy megtapasztalja ezt a tanítást teljesen. 

³ Az Én soha nem kérdez az Ő szenvedéséről, félelméről vagy bizonytalanságáról. Ő makulátlan és valódi a szó legmagasabb értelmében. Semmi tennivalója nincs ezekkel a kétségekkel, amik egy kezdő tanítványban jelennek meg. Ez csupán az egó vagy énség, mely csak a fizikai testtel való önazonosításon alapszik, ami érdeklődik mindezen szenvedés, félelem és bizonytalanság iránt. Ez a korlátolt egó szüntelen ellenkezik, de ellenkezése semmit sem változtat meg korlátoltságával kapcsolatosan. A Valódi tevés az Én Ereje által történik és nem Annak találmánya (a parányi létező vagy korlátolt individuum) által. Így, ha a korlátolt én "tenni" akar, annak valódi értelmében, akkor azt az Én Ereje által kell tennie és nem magától. Amikor az áldott Én Ereje elérhetővé válik a korlátolt én számára, akkor többé nem korlátolt én, hanem az Én Maga. Az Én Erejének elérhetősége egy másik neve a Végső Felszabadulásnak (ami spirituális megvilágosodás néven is ismert). Ha az Én Ereje nem érhető el, a parányi én nem képes tenni semmi "valójában", mert ő mindig függ és nem szabad, a szó igazi értelmében. Ez a tanítás kellemetlen egy spiritualitásban kezdő számára, de teljesen tisztává válik az utolsó fázisokban. Csupán Énnek lenni nem elég ahhoz, hogy valódi Erőd legyen. Mindenkinek Én-realizációra van szüksége vagy teljes felismerésére saját esszenciális természetének, hogy visszaszerezze elveszett mindenhatóságát. Nehéz kifejteni szavakban, de egyszerű megérteni, amint valaki eléri az Én tapasztalatát. 

⁴ Amikor a tanítvány meghaladja a "kezdő" kategóriát és elég tapasztalatot és tudást gyűjt, akkor végre megérti, hogy merő szavak nem tesznek senkit szabaddá. Ebben a pillanatban feladja értelmetlen aggodalmait és ellenkezését, és elkezdi megtenni mindazt a szükséges tennivalót, ami a valódi "sikerhez" vagy "beteljesüléshez" vezet, vagyis saját spirituális természetének eléréséhez. Amint elég tapasztalatot és érdemes gyűjt a meditációból, recitálásból, a tanító szolgálatából, stb., alkalmassá válik, hogy elérje a Végső Felszabadulást. A leírásom röviden, de "általában" (vagyis az esetek többségében) a folyamat sokáig tart (évekig, évtizedekig, vagy akár több életen keresztül). Azok az emberek, akik nagyon hajlamosak a depresszióra a legkisebb kudarc esetén is, azoknak meg kell haladniuk ezt a gyenge attitűdöt különben nem lesznek sikeresek a kötelékekből való Végső Felszabadulás elérésében, azaz továbbra is korlátolt létezők maradnak vagyis gondolatról gondolatra vándorolnak, tapasztalatról tapasztalatra vándorolnak, testből testbe vándorolnak, és így tovább.

Amikor egy tanítvány spirituális praxist végez (meditáció, mantra-k kántálása, a tanító szolgálata vagy bármi, amit spirituális tradíciója előír az Én realizálása érdekében), akkor egy speciális erős gyűjt, amit "sādhanāśakti"-nak nevezük. A "sādhanā" szó szószerinti jelentése "siker, teljesítmény, imádat, odaadás, stb.", de a Yoga-ban általában az "abhyāsa" (gyakorlat) szinonimája. Amikor egy tanítvány sādhanā-t gyakorol, akkor felhalmozza ezt az erőt és különböző válik más tanítványoktól, akik csak éppen elkezdték spirituális útjukat. A különbség a megerősödött spirituális teljesítményben van a sādhanāśakti-val rendelkező és egy kezdő között. Ez az erő a végeredménye a rengeteg erőfeszítésnek, amit a tanítvány megtett. Végül, amikor az Én úgy dönt, hogy az Ő Kegyelmét adományozza a tanítványnak, aki mindent megtett, amit csak tudott, Ő szabaddá teszi őt azonnal Saját Szabad Akarata által. Amikor ez megtörténik, a korlátolt létező először tapasztalja meg a Szeretetet. Ez a Szeretet teljesen különbözik mindentől, amit korábban tapasztalt. Ennek soha nincs kezdete és vége. Teljesen kondicionálatlan és könyörületes. Teljességgel makulátlan és szent. Csak azok képesek megérteni a szavaimat, akik megtapasztalták saját esszenciális természetüket. Ahhoz, hogy felszabadult legyél, az Énnek kell lenned teljesen. Mivel az Én makulátlan és szent, az előbbi korlátolt individuum is pontosan olyanná válik, mint Ő. Ebben a pillanatban megérti teljes mértékben, hogy a cél nem "győzni" az életben, hanem azonossá válni Vele. Ezeszerint, a teljesen megvilágosodott személy nem olyan valaki, aki mindig "nyer" az életben, hanem az, aki képes azonossá válni az áldott Énnel. Ki fogom fejteni ezt a titkos tanítást a további kommentárokban. 

⁵ A spiritualitás egy hibás képzete, hogy a korlátolt individuum a nap 24 órájában teljesen limitált most, majd, amikor az Én Kegyelmét adományozza neki, akkor a nap 24 órájában maradéktalanul megvilágosodott lesz. Ez egyáltalán nem igaz, csak azokban az esetekben, amikor a Kegyelem adományozása rendkívül intenzív és a felszabadult még a fizikai testét is elhagyja. A legtöbb esetben, a Kegyelem alászállása fokozatosan szabályozott, hogy a törekvő nem haljon bele abba, tudod. Amikor még egy nyomorult csillag is, mint a nap könnyedén megöli a fizikai testet, képzeld el milyen sokkoló a Legmagasabb Én feltárulása, ha az teljesen megtörténik a nagy 24 órájában, abszolút spontán. Nos, az Én-realizáció "általában" apránként kezdődik és fokozatosan erősödik, ahogy a törekvő rendszere azt képes tolerálni az Én Erejének magas feszültségét. Ezt teljesen meg kell érteni különben nem érthető meg a Végső Felszabadulás folyamata és a szövegek által leírt felszabadult létezők kategóriái sem.

A felszabadult, akár spirituális tanító lesz, akár nem (nem minden felszabadult válik guru-vá tehát), egy olyan valaki, aki szüntelen kész, hogy másokat támogasson. Miért? Mert ő az Én és az Én mindig készen áll, hogy Kegyelmét adományozza az arra érdemes törekvőnek. Mivel az Én makulátlan, szent és az indokolatlan kegyelem birtokosa, így a felszabadult pontosan olyan, mint Ő. Az, aki élvezi a spirituális megvilágosodást, soha nem kerül konfliktusba az univerzum változásával, mert ő azt az Ő saját Erejének megnyilvánulásaként tapasztalja. Így, felöltve ezeket a jellemzőket, ő a legvégén megmarad úgy, amilyen az Én mindvégig, vagyis szüntelen samādhi-ban vagy transzban, mely még a test halála után sem szűnik meg. 

fel

 6. Aforizma

Miután háromrétűvé vált, --az Ő Ereje--  
megnyilvánítja  az Univerzumot ||6||

Az Akaraton, Tudáson és Cselekvésen keresztül az Én Ereje képes megnyilvánítani az egész univerzumot, lépésről lépésre. Amikor   könyvek, a Parāprāveśikā és a Ṣaṭtriṁśattattvasandoha, stb., amik kifejtik az univerzális megnyilvánulást a harminchat tattva vagy kategória formájában, már eleve meg vannak írva, akkor mi értelme van írni egy újabb kifejtést ? Mindenesetre most ezt mondhatom : Az univerzális megnyilvánulásban, vannak tiszta és tisztátalan rétegek. Egy részt, a tiszta rétegek tisztasága a teljes egységet jelenti, (és) más részt, a tisztátalan  rétegek tisztátalansága rámutat az egység teljes hiányára. A parányi ének, melyeket az Én Ereje gyárt, a tisztátalan rétegben szunnyadnak. De azok a nagy-lelkűek, akik testük elhagyása után --haláluk után-- nem oldódnak fel teljesen a Legmagasabb Valóságban, a tiszta rétegben nyugszanak, hogy segítsenek másokat. Van egy nyolcas csoportja a tudás urainak, akik a spirituális törekvőket kifejezetten segítik. Az ő neveik : "Ananteśa , Sūkṣma, Śivottama , Ekanetra , Ekarudra, Trimūrti , Śrīkaṇṭha  és  Śikhaṇḍī ". Testük színei : "vér-vörös, fehér, kék, sárga, fekete, bíbor, vörös és sötétbarna ", rendre. Ezek közül az, aki nekem kimondottan segítséget nyújtott, Ekarudra, kétségtelenül. Az ő hatalmas teste ragyogó koromfekete színű, és (az ő) arca, annak ellenére, hogy nincs szeme, belelát a spirituális törekvő   szívébe ¹ .

A tiszta réteg, mely tele van világokkal, a Sahasrāra-val --a legmagasabb cakra a fej tetején-- kapcsolódik, és következésképpen, amikor az Én Ereje a Sahasrāra-ban mozog, Az valójában megmutatja az alkalmas törekvőnek a székhelyeket, a testüket elhagyó nagy-lelkek világait. Ez a módszer : A samādhi-ban vagy transzban való teljes elmerülés után, először is, jelen van egy mentális fohász --a nagy-lelkű nevének mentális kiejtése--, majd ezután, az Én Ereje sebesen, a már testét elhagyott nagy-lelkű székhelyére száguld. És ha a nagy-lelkű, ki testét elhagyta, teljesen feloldódott a Legmagasabb Valóságban, akkor az Én Ereje árad a teljes Sahasrāra-ban, majd Az felmegy a Nagy Térbe. Amikor az Én Ereje nem éri el a Sahasrāra-t, Az becsaphatja a törekvőt, de amikor Az eléri a Sahasrāra-t, akkor nem, mert Az az Énnel kapcsolatos, minek természete az Igazság. Most a felfedezéseim a Sahasrāra   világaiban : A Nagy Tanító Abhinavagupta a Brahmarandhra-tól --Brahmā lyuka--   négy ujjnyi távolságra nyugszik visszafelé ; és hozzá nagyon közel (lakozik) fő tanítványa, kinek neve Kṣemarāja. Śaṅkarācārya, a Nem-duális Vedānta   alapítója a Brahmarandhra-tól visszafelé, három ujjnyi távolságra él. A két Látó, Jamadagani és Kaśyāpa az előbb említett nagy-lelkekhez nagyon közel nyugszik. A Látók, (mint) Vasiṣṭha, Vyāsa, Viśvāmitra, Kratu és Pulastya a Brahmarandhra-ban maradtak. A Tiszteletreméltó Nagy Létezők, mint Vasugupta, Atri, Bharadvāja, Nārada, Pulaha, Kutsa, Rebha, Agastya, Kuśika, Marīci és Aṅgirās már teljesen feloldódtak a Legmagasabb Valóságban ² .

Azok a nagy-lelkek, akik a Sahasrāra tiszta rétegeinek világaiban honolnak, kétségtelenül újjá tudnak születni, itt ebben a világban, hogy segítsék az emberiséget, de azok, akik teljesen feloldódtak a Legmagasabb Valóságban, (azok) nem, mert ők sem a tiszta rétegekben sem a tisztátalan rétegekben nem élnek. Mivel azok, akik teljesen feloldódtak a Legmagasabb Valóságban, áthatnak mindent, mint Tudatosság, ezért ők megmaradnak az egyén saját Énjeként, melynek karaktere az Abszolút Szabadság (és) Gyönyör, minden létezőben ³ .

Amikor az Én feltárja Magát, a spirituális törekvő, elérvén a valódi sikert, felszabadulttá válik és ez a Felszabadulás nem merő állítása (annak, hogy) "Én (vagyok) az Én ", hanem egy teljes elmerülés saját esszenciális természetében. Miután az (ő) teste elhull, a felszabadult valamelyik világba megy a Sahasrāra-ban, vagy teljesen feloldódik a Legmagasabb Valóságban, és nem születik meg újra ebben a világban, ez az igazság ⁴ ||6||

¹ Az Akarat, Tudás és Aktivitás Ereje által, az Én Ereje képes megnyilvánítani az egész univerzumot, a 36 tattva vagy kategória fokozatosságában.  Ezzel a témakörrel olyan szövegek foglalkoznak, mint a Parāprāveśikā és Ṣaṭtriṁśattattvasandoha. Én is kifejtettem mindezeket tömören a Trika 2, Trika 3, Trika 4, Trika 5 és Trika 6 dokumentumokban. Ezért nincs értelme az egészet megismételni "újra". Mindenesetre, azt tudom mondani: Az univerzális megnyilvánulásban létezik két réteg, egy tiszta (tattva-k vagy kategóriák 1-5-ig, vagy 3-5-ig más interpretációk szerint, ugyanis az 1. és 2. kategória az Én és az Ő Ereje így ezért túl van mindkét rétegen) valamint egy tisztátalan réteg (tattva-k vagy kategóriák 6-36-ig). Az első réteg jellege a teljes egység, míg a másodiké a teljes kettősség vagy az egység hiánya. A parányi ének, létezők vagy korlátolt individuumok a tisztátalan réteg világaiban élnek, különböző hierarchiák szerint. Ám a nagy létezők, akik elérték a Végső Felszabadulást, azaz akik realizálták eredendő isteni természetüket, azok nem a tisztátalan rétegekben élnek. Egy bizonyos részük a baindavadeha-kként élnek (kiknek teste Bindu-ból áll --a negyedik tesz túl a három másikon: okozati, finom és fizikai--) a tiszta rétegben, míg a többi (ilyen létező) teljesen feloldódott a Legmagasabb Valóságban (az Én és az Ő Ereje) örökre. Azok, akik fenntartják negyedik testüket, hogy a tiszta rétegben éljenek, azért teszik ezt, hogy segítsék, támogassák az emberiséget változatos módokon, még akár úgy is, hogy újjászületnek közvetlenül ebben a világban. Azok, akik teljesen feloldódtak a Legmagasabb Valóságban, azok itt vannak most, mint a mindent átható Én, ám ők, akik eldobták még a negyedik testüket is, nem tartanak fent még minimális individualitást sem és nem születhetnek újra. Oh igen, ezt nagyon nehéz megérteni, különösen, ha valaki azt hiszi, hogy a Föld a legfantasztikusabb kreálmánya a Legmagasabb Énnek. Van még több misztérium és finomság ezzel kapcsolatban amit mondtam, de most elég információd van erről.

A tiszte rétegben szintén létezik a tudás nyolc ura, akik fő funkciója, hogy isteni tudást adományozzanak a parányi létezőknek, akik alkalmasak arra, hogy fogadják. Testük színe különböző, ahogy azt leírtam. Az, aki engem segít, nem más, mint Ekarudra. Jóval azelőtt láttam őt meditációmban, hogy akár a nevét is tudtam volna. Teste óriási és ragyogó koromfekete színű. Egyszer a transzaim közben megragadott roppant kezeivel és a szívembe nézett. Ezért mondtam el mindezt róla. Emellett neki nincsenek látható szemei, csupán két sötét és üres szemürege. Továbbá nincs szája sem, de tisztán beszél a szívemben. Az ő látványának tapasztalata lehengerlő a parányi létező számára, ezért mindenkinek meg kell ezt tapasztalnia, hogy teljesen megértse az állításaimat. Ő maga mondta, hogy minden tanításom és tanítási módom az Igazságról közvetlenül tőle származik. Így ez már számodra is ismert, kedves olvasó. Mivel eddig még nem láttam a fennmaradó hét tudás ura közül egyiket sem, a róluk szóló leírásom könyvekből van és nem saját közvetlen tapasztalásomból, mint Ekarudra esetében. Elég ennek feltárásából most! 

² A tiszta rétegben számtalan világ van és mindegyik a Sahasrāra-val --a legmagasabb cakra a fej tetején--. A valódi transz vagy samādhi akkor történik meg, amikor az Én Ereje eléri ezt a legmagasabb cakra-t és eggyé válik itt az Énnel. Az Én és az Erő eme keveréke a Legmagasabb Tudatosság, ami mindig szent, makulátlan és rendkívül gyönyörteli. Amikor a Sahasrāra aktiválódik és az Én Ereje (vegyülve az Énnel) elkezd itt mozogni, akkor erős transzok történnek a törekvővel. A Végső Felszabadulás is pontosan itt történik. Azon a szinten, ahol az Én Ereje elérhetővé válik a Sahasrāra-ban, Az (Az Én Ereje) úgy viselkedik, mint egy iránytű, mely mindig északra mutat, azaz mindig az Én irányába. Habár, az egyén képes konzultálni Azzal a testüket elhagyott nagy létezők világainak pontos helyéről. Minden alkalommal, amikor megkérdezed az Én Erejét a Sahasrāra-ban a fentebb tanított módszerrel, Az arra a helyre mozog, ahol a nagy létező jelenleg él. Vagy, ha a nagy létező teljesen elmerült a Legmagasabb Valóságban, az Én Ereje nagy erővel árad az egész Sahasrāra-ban és felmegy a Nagy Térbe, mely a koponya közepétől tizenkét ujjnyira található, vagyis Az a Brahmarandhra-ba (Brahmā  lyuka) mozog és innen eggyé válik az univerzális életerővel. Hogy teljesen megértsd ezt a folyamatot, kellene adnom neked egy teljes kurzust a cakra-król, mivel egy rövid kifejtés nem alkalmas erre a feladatra.

Emellett, informáltalak a saját felfedezéseimről a Sahasrāra világaiban több okból is. Az első nem más, mint: véget vetni annak a szüntelen gondolatnak, hogy csak az ősi yogī-k képesek mindezt megtenni, míg a modernek mindig csupán parányi létezők, akik csak az ősi szentekről beszélnek. Ez egyáltalán nem igaz és tisztán bizonyítom is az állításomat az fentebbi, aforizmához írt Szanszkrit kommentáromban. Mivel az Én mindig ugyanaz az Én minden pillanatban, akár múltban, jelenben, jövőben, nem látok akadályt magam előtt, hogy elérjem azt, amit ők elértek, ha az Ő Kegyelme velem van. Az a szüntelen gondolat, miszerint "senki sem képes", érthető egy kezdő, de nem egy fejlett törekvő esetében. Ha valakinek a célja nem az, hogy elérje azt, amit a szövegek kifejtenek, akkor "Ki más fogja azt megtenni?" és "Mi értelme olvasni azokat,". Teljesen haszontalan mások múltbéli sikereit olvasni, miközben az olvasó örökre korlátolt marad. Mindenkinek ugyanazt kell elérnie. Ez kell, hogy legyen minden törekvő hozzáállása, hogy sikeres legyen a spirituális úton. Merő könyvi tudás nem adományoz valódi spirituális erőt senkinek. De amikor ez a tudás közvetlen tapasztalással párosul, annak az eredménye valódi spirituális erő. 

³ A nagy-lelkek a tiszta rétegben élnek, amíg megtartják rendkívül finom negyedik testüket (Bindu), és így képesek újjá születni ebben a világban, hogy elindítsák vagy támogassák a spirituális emelkedést. Tény, hogy az ezen létezők folyamatos, évszázadokon át tartó munkája tette lehetővé, hogy az emberiség élvezhessen némi "civilizációt" napjainkban. Az ő támogatásuk nélkül, az emberiség a kőkorban élne, minden nézőpontból szemlélve. Emellett, a nagy-lelkek, akik még rendkívül finom individualitásukat is feloldották a Legmagasabb Valóságban, nem képesek újjászületni itt. Ők megmaradnak az Abszolút Szabadsággal és Gyönyörrel felruházott Énként mindenkiben. 

⁴ A spirituális megvilágosodás, vagy Végső Felszabadulás kizárólag akkor történik meg, amikor az Én feltárja Magát a törekvőnek és nem máskor. Minden filozófiai rendszer javasol egy módszer erre a feltárulásra, és bár a módszerek különbözőek, a feltárulás mindig ugyanaz. Ha az Én nem tárul fel, a törekvő törekvő marad és nem válik szabad létezővé. Amikor a törekvő végre eléri a spirituális megvilágosodás az Ő feltárulása által, akkor az nem egy merő állítás, mint "Én vagyok az Én", hanem valódi siker az egyén saját esszenciális természetében való teljes elmerülés formájában. Ez azt jelenti, hogy a felszabadult létező teljesen elszigeteltté válik a teste és elméje állapotaitól. Bármilyen kondícióban is van, a felszabadult létező mindig ugyanabban az állapotban, az Én Abszolút Szabadságának és Gyönyörének állapotában van. Ha a Felszabadulás folyamata erős Kegyelem adományozás által megy végbe, akkor a felszabadult létező eldobja testét, és ha a Kegyelem adományozás nem annyira erős, akkor megtartja azt. Bármilyen eset is van jelen, a halála után, ami mindig eléri a fizikai testet előbb vagy utóbb, az ilyen felszabadult személy a tiszta réteg valamelyik világába megy vagy teljesen feloldódik a Legmagasabb Valóságban, ahogy azt már kifejtettem. 

fel

 7. Aforizma

Ez az Univerzum az Ő Ereje által nyilvánul meg   és nem az Én által  közvetlenül ||7||

Akár az Én Ereje nyilvánítja meg, akár nem, ezt az univerzumot, az Én, aki mindig Makulátlan és Áldott, szüntelen megmarad az Ő saját esszenciális természetében. "Én, az Én Ereje és a parányi létező --azaz a korlátolt individuum--,", ez a három az örök hármas és metaforikusan mondva, ők olyanok, mint az Apa, Anya és a fiú, rendre. Ez a tudatlanság : "Én vagyok ez a test ; Én vagyok ez az elme ; ez az én családom ; ezek az én barátaim ; azok az én ellenségeim, stb. ". Eme tudatlanság által, az Anya, az Én Ereje, szüntelen táplálja az Ő saját gyermekét. Ez az Anya válik az univerzummá -ami a parányi én testéből, elméjéből, egójából, intellektusából, félelméből, életéből, erényeiből, stb. áll -. Így az Anya, az Én Ereje számtalan születésen keresztül táplálja Saját gyermekét. Mindazonáltal, a tiszteletreméltó Anyja ennek a korlátolt gyermeknek, ki vándorol egyik testből a másik testbe, egyik gondolatról egy másik gondolatra, az (ő) utolsó születése közben, úgy dönt, hogy bemutatja a parányi létezőt az ő Apjának .

A parányi létező Apja folyamatosan vele (volt), születései közben, mint az ő saját Énje a Legmagasabb Ismerő formájában, de mivel a találkozás az Apa és fia közt nem volt vágyott az Anya által, az ő erős anyai érzései miatt, a parányi létező szüntelen vándorolt anélkül, hogy ismerte volna saját Apját. Eme Áldott Szülők, áldott gyermekének utolsó születése közben, az Anya, az Én Ereje, az Ő Férjének kérésére, mindenképpen elvezeti Saját fiát, az ő rendkívüli Apjához ¹ . Amikor a szeretetteljes Anya, az Én Ereje belép a Sahasrāra-ba, akkor Ő ezt mondja Saját fiának : "Ez a Te Apád ". Mivel eme parányi létező Apja, a Lenyűgöző és Szabad Én, következésképpen a gyermeket kétségtelenül elárasztja az Abszolút Szabadság (és) Gyönyör tapasztalata. Így, az Én, Az Egyetlen, ki Szabad a szó legmagasabb értelmében, feltárja Magát Saját fiának, indokolatlan Szeretete miatt ² . Minden egyéb különböző fajta szeretet az Én Szeretetéből származik, mely tisztává vagy megnyilvánulttá válik az Ő Feltárulkozása által. Ebben a pillanatban, a gyermek teljesen realizálja egységét saját Apjával, és azt mondja :"Maradj itt örökre ", mert nem akarja elveszíteni Őt újra. Megrészegülve volt a tudatlanság borától, rengeteg születésen át, (ám) a gyermek most felismeri saját esszenciális természetét, mely feltárult, mint saját Apja. Még saját Anyja is teljesen átalakultnak látszik, mivel Ő nem táplálja tovább őt a tudatlansággal az "enyém"   formájában, és a korlátoltság helyett Ő az ő Legmagasabb Gyönyörévé válik ³ . Saját Apjának Abszolút Szabadságában és Saját Anyjának nektári Gyönyörében való elmerülése után, eme parányi létező alkalmassá válik a kötöttségből való Felszabadulásra, és minden cél, amit ő keresett a tárgyakban, emberekben, gondolatokban, stb., immáron csupán saját Lenyűgöző Szüleiként látszik. Ez az arany napja annak, aki teljesen feloldódott az Énben, nincs kétség (efelől) ⁴ .

Az előző metafora tisztán mutatja e három örök Játékát. Egy részt, az Én mindig Békében, Áldásban és Szabadságban van, más részt, az Én Ereje, aki nem csupán abban elhivatott, hogy saját Férjét szüntelen szolgálja, amennyire csak lehetséges, de Ő abban is elszánt, hogy fenntartsa és megvédje Saját gyermekének játszóterét -azaz a teljes univerzumot -. Végül pedig, a parányi én Áldott és Szabad, mint Apja, de végig nyomorultnak tartja magát, azaz kötöttnek, amíg az ő arany napja el nem érkezik ⁵ .

Óh Ragyogó Én ! Óh e hármas forrása !, Kérlek, maradj itt mindig ! Ez az egész univerzum kétségtelenül nem egyéb, mint egy hatalmas füzér a Te csodálatos nyakad körül ||7||

¹ Az Én Ereje mindig megvakítja a korlátolt individuumot. "Technikailag" nem helyes azt állítani, hogy az Én Ereje, ami megköti az individuumot, végül fel is szabadítja őt. Nem egészen erről van szó. Csak akkor, amikor az Én Ereje vegyül az Magával az Én Kegyelmével, lesz az Én Ereje a felszabadító, a kötelék forrása helyett. Ez a jelentése tehát a "az Ő Férjének kérésére " kifejezésnek, azaz Ő oltja bele az Én Erejét az Ő Kegyelmével és ezután az Énnek ez a módosított Ereje válik a Felszabadulás adományozójává. Az Ő Kegyelme nélkül, nincs korlátolt individuum, aki képes teljesen szabaddá válni óriási spirituális törekvése ellenére sem, mert ami emberi, soha nem képes elérni azt, ami Emberfeletti, mert a helyzet pont fordított. 

² Amikor az Én Ereje belép a Sahasrāra-ba, különösen a Brahmarandhra-ba, a fej koronájában, akkor Ő eggyé válik Magával az Énnel (Az Ő Férje a metaforában). Kizárólag ez az Én abszolút Szabad a legmagasabb Értelmében. Nincs korlátolt individuum, legyen az akár ember, félisten vagy isten, stb. aki annyira szabad lehetne, mint Ő Maga, mert mindannyian áldozatai valamilyen korlátozásnak így vagy úgy. Mivel Ő ennyire Szabad, mindig megmarad arodhya-nak (akadálymentesnek) és az indokolatlan Szeretet birtoklójának. Miféle okra lehet szükség ahhoz, hogy a Szabad Én megossza Saját Szeretetét Saját Magával? Ez kizárólag az Én realizációja után érthető meg, nem előbb. 

³ Az Anya, az Én Ereje végül abbahagyja a parányi én káprázatban tartását, amikor ő eléri az Én-realizációt az Ő Kegyelme által. Amikor Ő korlátoz, az egó megszületik és az ebből következő "enyém" érzete megjelenik. Így, a korlátolt individuum a test, elme, tettek, objektumok, gondolatok, stb. birtoklójává válik. Ez a kötöttség. Amikor Ő (az Én Ereje) az Ő Kegyelmével vegyülve jelenik meg, akkor Felszabadulást ad. Amikor a Felszabadulás megtörténik, az Én Ereje azzá válik, ami esszenciálisan: Legmagasabb Gyönyörré. Így, a Felszabadulás mindig a Legmagasabb Gyönyörrel van felruházva, a Trika rendszere és az én saját tapasztalatom szerint is. Ha nincs jelen a Felszabadulás közvetlen tapasztalása, minden csupán könyvi, lexikális tudás és semmi más. Ez olyan, mint merő csacsogás a felszabadult számára, mert részlegesen igaz, de nem teljesen, mivel annak, aki beszél a Felszabadulásról, de nem realizálta az Én-t,  csupán kinyilatkoztatáson és következtetésen alapszik a tanítása. Csak azok taníthatnak a Felszabadulásról akik realizálták az Én legalább egy másodpercre, és nem azok, akik csupán kinyilatkoztatásból és következtetésből ismerik az Ént. Csak a közvetlen tapasztalás nyújt helyes tudást. Sajnos, a világban a helyzet pont fordított, ugyanis azok instruálnak másokat a Felszabadulás elérésével kapcsolatban, akiknek még minimális szinten sincs Én-realizációjuk. ahogy a Szent Biblia írja: "Ha egy vak ember vezet egy másik vak embert, akkor mindketten árokba zuhannak". Ez szintén a minden átható tudatlanság vagy a Teljesség hiányának gyümölcse. 

⁴ Amikor a parányi én realizálja, hogy ő az Én, ez az ő arany napja, azaz a nap, amikor végre megtapasztalja a Teljességet. Az Én-realizáció véget vet a Teljesség korábbi keresésének objektumokban, emberekben, tettekben, stb. Minden keresési módszer egyéb dolgokban vagy létezőkben az Én-realizáció előtt, itt és most jelen van kizárólag az Énben. Ezt szintén nagyon nehéz megérteni valódi Én-realizáció nélkül. 

⁵ A tudatlanság folyamata teljességgel valós és soha nem "illuzórikus", mint ahogy azt néhány rendszer gondolja. Az Én Ereje teljességgel Valós és ezért az Ő gyermeke (a korlátolt individuum) szintén valós. Ez a parányi én "játszik", mint egy gyerek a játszótéren, amit az ő saját Anyja nyilvánított meg kizárólag neki. Ebben az értelemben, minden parányi én olyan itt az univerzumban, mint a játszó gyerekek a játszótéren. Azt játsszák, hogy ez vagy az, vagyis apát és anyát játszanak, és azt hogy pénzt keresnek mérnökként, hogy politikusok és országokat uralnak, hogy katonák, stb. Mindez gyerekes játék, amit a parányi létezők játszanak. A Végső Felszabadulás nem jön létre merő gyerekes játékból, mely számtalan életen keresztül tart ezen az univerzális játszótéren, hanem kizárólag az Ő Kegyelme által, ami "általában" akkor tárul fel, amikor már a parányi létező minden szükséges erőfeszítést megtett. A kötelék sohasem az, hogy az Ént valami másnak tapasztalni, mint ami, a Reá hulló nyomorult tudatlanság miatt, ami olyan, mint valami fátyol vagy hasonló. NEM, ez nem igaz. A tudatlanság csupán "a Teljesség hiánya". Fogok erről még beszélni egy másik metaforán keresztül, a következő aforizma kommentárjában.

Mindig jelen van ez a téma, hogy a parányi én már eleve az Én, és ekkor: miért nem vágyik arra az Én, hogy Saját Kegyelmét adományozza neki "azonnal", ha ő valójában Ő? A válasz egyszer és látszólag ellentmondásos: "Mert nem akarja ezt tenni". Senki sem képes rávenni az Ént, hogy adományozza az Ő Kegyelmét valakinek, mert Ő teljességgel Szabad. Ez megint csak nem érthető meg teljesen valódi Én-realizáció nélkül. Azok a törekvők, akik követelik az isteni Kegyelmet, mert ők az Én, azok spirituális értelemben nem elég érettek. 

fel

 8. Aforizma

(Az Én) Ereje megmarad az
 Én-Tudatosság vagy az Univerzum formájában, mely  annak kiterjedése
–-az Én-Tudatosságnak-–||8||

Amikor az Én Ereje a Bindu --az egész univerzum egy pici pontban összesűrűsödve-- formájában megmarad csupán Én-tudatosságként, akkor Az --az Én Ereje-- a Tudatosság tiszta Ragyogása ; de ha Az kiterjed univerzumként, ez a hatalmas Ragyogás drámai mértékben csökken. Ennek következményeképpen, a Legmagasabb Gyönyör pillanatnyi felvillanásai apró örömökként tárulnak fel, (amit) a parányi létező -aki kötött az Én Ereje által- tapasztal, az univerzális megnyilvánulás miatt, ami egy kiterjedt Bindu-ból ¹ áll. Ennek a bizonyos Énnek, aki teljességgel kiterjedt, amikor Az --az Én Ereje-- megmarad Én-tudatosságként, muszáj felöltenie a korlátozást vagy limitációt, hogy az Ő Ereje kiterjedhessen univerzumként. És metaforikusan, az Én, aki olyan, mint a tiszteletreméltó Garuḍa -mindig Szabad és Tiszta-, miután abbahagyja a repülést a Tudatosság Egén, limitált individuummá válik, Saját Ereje iránti végtelen Szeretete miatt. Így, Ő korlátozza Magát --Ő korlátozást ölt magára--, hogy Az kiterjedhessen --hogy az Ő Ereje kiterjedhessen-- az univerzum formájában ; és az Ő eme aktusa olyan, mint egy Sas, ami elfogadta, hogy szárnyainak behajtásával tyúkként éljen a talajon. Mivel az Én ölti fel ezt a korlátot vagy limitációt, ezért Saját esszenciális természetét elfedő aktusa, a legmagasabb értelemben, a spirituális tudatlanság, mely a Tökéletesség hiányaként jelenik meg ² .

Ez az univerzum, ami az Ő Erejének Játéka, addig létezik, mint (valami) Tőle különböző, amíg az Én korlátolt vagy limitált, mint parányi létező, Saját szabad Akarata által. Mindazonáltal, a korábban említett arany nap elérkezésekor, a Legmagasabb Sas, aki olyanná vált, mint egy tyúk, újra szárnyalni akar a Tudatosság Egén. Amikor az Én kitárja (Saját) szárnyait, az egész univerzum úgy került tapasztalásra, mint ami nem különbözik Tőle, és az Ő Ereje, ahelyett, hogy megkötne, kétségtelenül a Felszabadulás okává válik. Mindenesetre, mivel a fantasztikus Sas tyúkként viselkedett sok születésen át, következésképpen sok kísérletet kell tennie, az első repüléssel. Amikor visszaszerzi Saját elveszett Egét, az Ő Ereje elkerülhetetlenül megszűnteti megnyilvánítani az univerzumot, mint Tőle különbözőt. Ez a Legmagasabb Állapot, mely csordultig tele van Abszolút Szabadsággal (és) Gyönyörrel, nincs kétség efelől ³ .

Ezzel a metaforával szintén be lett mutatva -ahogy be lett mutatva ez az előző aforizmában, egy másik metafora által- a parányi létező saját Forrásába, a makulátlan Énbe való visszatérése. Továbbá, a metaforában, Az Ént egy sashoz hasonlítottam, mert az egó nélkül létezik. Az Én mindig hibátlan, tökéletesen tiszta és bizonyosan híján van a gonosznak. Ennek ellenére, ahogy azt a fenséges Kṣemarāja tanította a tiszteletreméltó Pratyabhijñāhṛdayam első aforizmájában, az Én Ereje, az oka az univerzum megnyilvánulásának, fenntartásának és visszavonásának, miközben az Én Maga megmarad teljesen szentnek és túl minden tetten, amit az Ő Ereje hajt végre. Mivel senki sincs itt olyan, mint Ő, ezért ez az áldott Én megmarad mindig a Legmagasabbnak. Óh Ragyogó Én ! Óh tiszta Szeretet ! Kérlek, maradj itt mindig !⁴ 

A kifejtésem vagy diskurzusom az Én Erejéről, ami a negyedik aforizmával kezdődött, (most) össze lett foglalva ⁵ ||8||

¹ A Bindu az egész univerzum egyetlen pontban összesűrűsödve. Ez az Én Ereje Annak tiszta formájában, azaz Én-tudatosság. Valójában, amikor valaki látja ezt a Bindu-t, az annak a jele, hogy az Én Ereje, Annak Én-tudatosság állapotában domináns. Azt mondtam "domináns", mert lehetséges tapasztalni a Bindu univerzum jelenléte és jelenlétének hiánya közben is. Mivel ez a témakör nagyon összetett és végeredményben közvetlen tapasztalás kérdése, a kommentáromban egyszerűsítettem azzal, hogy azt mondtam, amikor a Bindu megjelenik, az univerzum összesűrűsödik, amikor pedig az univerzum kiterjed, a Bindu szintén kiterjed és eltűnik. Más szavakkal, mindenki egy hatalmas Bindu-ban él, de ezt nem veszi észre, amíg a Bindu össze nem sűrűsödik a Tudatosság egy pici pontjává. Amikor a Bindu ilyen, akkor kerül tapasztalásra a Tudatosság tiszta Ragyogása, vagyis a gyönyör teli Én-tudatosság; ám amikor kiterjed, ez a Ragyogás vagy Gyönyör elmúlik, úgymond, és Az csupán az Öröm apró cseppjeiként jelenik meg. A legtöbb ember ezeket nevezi "boldog pillanatoknak". Tény, hogy ez egy jele a szenvedésnek vagy transzmigrációnak egyik testből egy másik testbe, egyik gondolatról egy másik gondolatra. Amikor valaki számára megszűnik az ilyen fajta vándorlás, megtapasztalja a teljes Ragyogást ezzel egy időben és szóródik szét, mint korábban, amikor még kötve volt. Elég most ebből, ugyanis könnyedén meg tudnék tölteni egy egész kötetet a Bindu-val kapcsolatos tudásról . 

² Ha az Én megmarad kiterjedve, az Ő Ereje nem tud kitárulna teljesen univerzumként. Ez egy módja annak, hogy kifejtsük a folyamatot, természetesen, mert a Legmagasabb Valóság mindig túl van a kimondhatóságon, vagyis a szavak világán. Lehetetlen pontosan leírni Ezt A Valóságot szavakkal, mert azok a Legmagasabb Valóságból tárulnak fel és nem fordítva. Mindenesetre, a metaforák használatával a feladat nagy mértékben egyszerűsítve van, és könnyebben megérthetik az olvasók, hogy miképp működnek a dolgok.

Olvastam valahol, hogy senki sem tudja, hogy milyen módon nyilvánítja meg az Én az univerzumot. Valójában, az Ő Ereje az, aki megteszi ezt és nem Ő. Mégis azt írtam "Saját Ereje iránti végtelen Szeretete miatt". A "Szeretet" alatt nem közönség emberi érzést értem, csak egyfajta magasabb értelemben, amit csak az Legmagasabb Valóság Érez. Tény, hogy a Szeretet szó elbukik hamar, de még mindig ez a legpontosabb szó Ennek kifejtésére vagy leírására, tapasztalatom szerint. Az Én olyan, mint Garuḍa, az Úr Viṣṇu ünnepelt hátas állata, aki Szabadon és Gyönyörrel Telve repül a Tudatosság Egén. De, hogy az Ő Ereje megnyilváníthassa ezt a pici univerzumot, ez a Fenséges Sas meghajtja Szárnyait és úgy kezd élni lent a földön, mint egy tyúk, vagyis Ő korlátozza Saját Erőit és isteni Attribútumait, hogy ez az univerzális Játék létrejöhessen. Az emberek le vannak nyűgözve az univerzum által, de ha képesek tapasztalni a Sast (az Ént), akkor végül realizálják, hogy az univerzum lényegtelen az Énnel összehasonlítva. Így, amikor valaki realizálja az Ént, többé nem nyűgözi le őt az univerzum. Nem tudom jobban kifejteni ezt, mert ez mindig közvetlen tapasztalás kérdése és nem szavaké.

A spirituális tudatlanság tehát nem egyfajta fátyol, ami az Énre hullik, és ami Őt valami másnak látszó formában tünteti fel (ahogy azt néhány filozófiai iskola tételezi), hanem csupán az, amikor eme bizonyos Én saját szárnyait behajtja, vagyis "nem-Teljessé" válik. Mindent egybevéve, a tudatlanság ebben a kontextusban egy önkéntes korlátozás vagy limitálás aktusa az Ő Teljességének, ami Ő Maga kivitelez. Senki sem képes megvakítani Őt, csak Ő képes korlátoltságot felölteni, hogy az univerzum létrejöhessen. Ez, a Teljesség hiánya (spirituális tudatlanság) esszenciálisan Āṇavamala vagy tisztátalanság, mely a parányi énhez kapcsolódik, és mindezt később fogom kifejteni teljes részletességgel, amikor a második fejezet aforizmáit kommentálom. 

³ Az univerzum, tele dualitással, addig létezik, amíg az Én fenntartja a korlátoltság vagy limitáció felöltését, azaz amíg megmarad parányi énnek. A parányi én vagy létező maga a Sas, aki tyúkként él, folyamatosan a talajon, kötve és csupán a boldogság rövid villanásait élvezve. Habár, amikor Ő úgy dönt, hogy visszaszerzi az Ő látszólag elveszett Szabadságát, az univerzum úgy látszik, mint ami örökké és eredendően egy Vele. Ez a parányi én arany napján történik meg, amikor eléri a spirituális megvilágosodást. Ebben a pillanatban, az Én feltárja Önmagát és az Ő Ereje, ami a kötelék oka volt, a Felszabadulás okává válik. Ez a folyamat "általában" fokozatosan történik, amire tisztán rámutattam, amikor azt mondtam, hogy a Sasnak több próbálkozást is kell tennie, amikor először felszáll a talajról. Majd végül visszaszerzi látszólag eltűnt Egét és képes lesz élvezni esszenciális természetét, csordultig tele Abszolút Szabadsággal és Gyönyörrel, újra. 

⁴ Ahogy azt bemutatta az Apa, Anya és gyermek metaforája az előző aforizma kommentárjában, úgy a sas, mint tyúk metaforájával is rámutatok a tudatlanság és megvilágosodás folyamatára. Ám annak ellenére, hogy a parányi én (a korlátolt individuum) egyenlő az Énnel, előbbi NEM képes elérni a Végső Felszabadulás saját maga által. Ez a látszólag ellentmondás akkor érthető meg, amikor valaki eléri a Végső Felszabadulást. A hétköznapi elme szintjén ellentmondásos azt gondolni, hogy a parányi én, aki az Én Maga, nem képes elérni a Végső Felszabadulást saját maga által, ugye? Amikor a parányi én azt tanulja, hogy ő az Én, akkor közülük a legtöbben azt hiszik, hogy el tudják érni a Végső Felszabadulást saját maguk által, mivel ők az Én. De a "gyakorlatban", kiderül, hogy ez nem igaz és ezzel kapcsolatban teljesen biztos vagyok. Nincs szükségem semmilyen szövegre, hogy bizonyítsam a véleményemet, mert közvetlen tapasztalatom van a témakörről. Bizonyos, hogy amikor a Végső Felszabadulás megtörténik, akkor az egyén realizálja, hogy "Ő az Én". Nincs kétség efelől. De, Gabriel (a parányi létező az én esetemben) soha sem képes elérni a Végső Felszabadulást magától. Nem tudok, Gabrielként felszabadulni, mert a parányi én az Ő Erejének találmánya.

A spirituális úton a szupersztár NEM a parányi én, hanem az Én. Mivel a parányi ének rendkívül arrogánsak általában, ilyeneket mondnak, mint "Én vagyok a sorsom kovácsa" vagy "ez mindig az én választásom" vagy "majd én megcsinálom" vagy "megtisztítom a cakra-imat és felvezetem az Én Erejét a Brahmarandhra-ig a fej koronájában" vagy "kiegyenlítem az energiákat az egész finom testemben" és hasonlók. De a tények "bizonyítják", kétség nélkül, hogy továbbra is korlátolt létezők maradnak, mindenféle erőfeszítésük ellenére, amivel ehhez vagy ahhoz a tanítóhoz mennek, ezt vagy azt a módszert gyakorolják. A tények tisztán megmutatják egy spirituális törekvőnek, hogy "nem tudja megcsinálni magától", de "általában" nem akarja észrevenni az igazságot. Ez szintén tudatlanság. Eredményképpen, egy személy kötött volt míg csupán világi dolgokkal foglalkozott, de most, amikor elkezdte spirituális útját, hogy feloldja ezt a kötöttséget, továbbra is kötött marad és nem képes eléri a Végső Felszabadulást. A legtöbb törekvő ebben a világban ilyen. Látom őket minden nap a virtuális én valódi életemben. Nem képesek élvezni az Abszolút Szabadságot és Gyönyört, túl a külső körülményeken, hanem folyamatosan változnak az Ő Erejének hullámaival, ami "a világ és az életük" formájában jelenik meg. Nem képesek kiszabadulni, mert továbbra is "a parányi én a főszereplő számukra". Így nem meglepő, hogy nem képesek elérni a spirituális megvilágosodást, bármiféle igényük, elvárásuk és tiltakozásuk ellenére.

Hogyan lehet megszabadulni a spirituális tudatlanságtól? Fontos, hogy a Sas repüljön. Ha a Sas továbbra is úgy él, mint egy tyúk, a törekvő soha nem lesz Szabad. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Ez nem csupán mosolygásról szól és annak hajtogatásáról, hogy "szállj, légy jelen", mert a folyamat sokkal komplikáltabb és fájdalmasabb. Miért? Mert az Én NEM akar repülni csak úgy. Sok időt és erőfeszítést igényel az Ő meggyőzése. Ez látszólag ellentmondásos, amellett, hogy a parányi én egyenlő az Énnel, de nem hazudok, hanem megalapozom az igazságot. Az Én meggyőzéséhez, hogy repüljön fel és szerezze vissza az Ő elveszett Egét, a törekvőnek "kimagaslónak" kell lennie. Minél kimagaslóbb a törekvő, annál kevésbé lepődik meg azon, amit most mondtam. Minél kevésbé kiemelkedő a törekvő, annál inkább meglepődik. A hiúság és arrogancia valójában végtelen, mint az Ő örök Ereje. A legvégén, a törekvőnek el kell fogadnia előbb vagy utóbb, hogy Ő a valódi szupersztár és nem az unalmas parányi én, ami az Ő Erejének találmánya. Amikor a parányi én végül kikerül a trónjából, mert realizálja, hogy nincs más itt, mint Ő, akkor a törekvő új szintre lép és esélyt kap a Végső Felszabadulás elérésére. Senki sem képes az Én rábírni a spirituális megvilágosodás adományozására, de ha a spirituális törekvő ráébred, hogy nem ő a szupersztár többé, akkor esélyt kap az Ő Kegyelmének fogadására. Nincs más kiút! Ha az olvasó még mindig nem hisz nekem és azt gondolja, hogy ő majd képes elérni a Végső Felszabadulást saját maga által, akkor téved. Ez idő és tapasztalat kérdése, amíg megtanulja, hogy miképp működik a folyamat valójában.

Tehát, ez egyfajta dualitás üti fel a fejét: "Én és parányi én", de valójában nincs dualitás. Mindenesetre, ez nem azt jelenti, hogy a parányi én magától eléri a szabadságot. Ez sosem történik meg és ezt teljes bizonyossággal állítom. Ezért találsz fohászt Felé, ebben a szövegben. "Miért kellene dicsőítenem az Ént, ha Ő én magam vagyok?", kérdezheti az olvasó. Mert "én magam" nem más, mint az Ő Erejének találmánya. Ha értesz engem most, remek, ha nem, akkor ez csak idő és tapasztalat kérdése. Akár ebben az életben, akár egy másikban, emlékezni fogsz a tanításomra (valójában a Trika tanítására) és rájössz, hogy a Trika állításai teljességgel igazak a Végső Felszabadulás elérésének módja tekintetében. Amíg a parányi én ül a trónon, addig senki sem képes elérni a Végső Felszabadulást, soha. Ez egy törvény, amit egyetlen parányi én sem tud megkerülni. A törekvő elérhet természetfeletti világokat, elnyerhet minden természetfeletti erőt, elnyerheti a képességet arra, hogy minden kérdésre tudjon választ adni bármikor, stb., de ez nem Végső Felszabadulás. Amikor az egyén annyira Szabad, mint az Én, az a Végső Felszabadulás. E nélkül az egyén kötött marad vagy kevésbé, vagy nagyon, de kötött.

A fenséges Kṣemarāja írta a Pratyabhijñāhṛdayam-ot, ami 20 aforizmából áll. A Pratyabhijñāhṛdayam első aforizmájameghatározza, hogy az Én Ereje az oka vagy siddhi-je az univerzumnak. A "siddhi" szó itt nem úgy értelmezendő, mint "tökéletesség, természetfeletti erő, stb" (ahogy azt általában tesszük), hanem "megnyilvánulás, fenntartás és visszavonás". 

⁵ Az Én Erejéről szóló kifejtésem akkor kezdődött, amikor kommentáltam a negyedik aforizmát. Most a nyolcadik aforizma kommentárjával, ez a végéhez ért. 

fel

 További Információ

Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.

Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.